Adakozás egy érintéssel, készpénzmentesen

Nagy siker volt az MFA és a Change Hungary közös szervezésében megrendezett „Adományok egy érintésre” szakmai termékbemutatónk. Rendhagyó eseményünk középpontjában az új, QR és NFC technológiára épülő digitális fundraising módszer, az adományozói totemoszlop állt. A rendezvény díjbevételét a 3 kedvezményezett között a résztvevői szavazatok alapján osztjuk szét: KézenFogva Alapítvány 36%, Madártani Egyesület 43%, Siófoki Állatvédők 21%.

Új csatorna az adományösztönzésben

Az adományozói totem révén lehetővé vált digitális, érintésmentes támogatási forma nem ismeretlen a nemzetközi szervezetek körében. Az Egyesült Királyság és Írország területén már több ezer ilyen „kütyü” van forgalomban, népszerűsége egyre nő – hangzott el Miha Tamás előadásában. A készpénzforgalom lassú, de biztos csökkenést mutat. Éppen ezért a klasszikus perselyes adománygyűjtés, bár hatékony – több magyar szervezet is így gyűjt 100 milliós nagyságrendben pénzadományt – egyre bonyolultabban kivitelezhető: problematikus és időigényes az adminisztráció, a pénzszállítás és beváltás.

Világszerte az online fizetési megoldások felé terelődik a figyelem, az új digitális adományozási módszer e szempontot figyelembe véve bővíti a civil szervezetek fundraising eszközeinek tárházát. A Change Hungary palettáján olyan digitális megoldásokat találhatunk, amelyekkel elérhetjük azokat a potenciális adományozókat, akik készpénzmentesen, gyorsan szeretnének adakozni.

Adományozói totem szervezetre szabva

Az esemény főszereplője az adománygyűjtő totemoszlop, más néven adományautomata volt, előnyeit és típusait Fodor Gábor, a Change Hungary alapítója és ügyvezetője prezentálta. A totemen bankkártyával és erre alkalmas okostelefonnal adakozhatnak a támogatók. A terminálhoz egy bankszámla van bekötve, ami a szerződő civilszervezeté, a választható adományösszegek testre szabottan adhatóak meg. A terminál alapfelszereltsége az internetkapcsolat, a mobilhálózatokkal képes kommunikálni. Az utalások már a következő munkanap megjelennek és egy szoftver segítségével minden esemény nyomon követhető. Előnye, hogy látjuk, milyen összeggel és milyen gyakorisággal érkeznek az adományok.

A totemeknek két fajtája van, melyek gyakorlatilag méretükben és a hasznosítható reklámfelületben különböznek, mindkét esetben a civil szervezet egyedi grafikájával személyre szabható a megjelenésük. Kihelyezhetőek üzlethelyiségekben, rendezvényeken, kulturális intézményekben, koncertek helyszínén, vagy akár templomokban. A működéshez csupán áramra van szükség, a Change Hungary pedig intézi a szállítást és a karbantartást, 24 órás ügyfélszolgálatot biztosít, valamint tanácsadással, céges partnerek szervezésével segíti az érdeklődő civil szervezeteket.

Fontos viszont, hogy ne elégedjünk meg azzal, hogy egy jól látható helyre kihelyezzük a totemet, ez önmagában nem feltétlenül lesz gyümölcsöző projekt. Szükség van figyelemfelkeltésre, azaz támogassuk meg kampánnyal, akár szórólap vagy online hírlevél formájában, és kommunikáljuk a célt is, hogy mire fogjuk fordítani az összegyűlt összeget. Az adománygyűjtő totemre elhelyezhető egy NFC chip vagy QR kód, amellyel a totem kontaktszerzésre is alkalmassá tehető e-mail vagy telefonszám rögzítése révén.

Bár az adománygyűjtő totemek tömeges térhódítása még várat magára Magyországon, az eddigi tapasztalatok bíztatóak: a hagyományos perselynél 25-30%-kaljobban teljesítenek, a leggyakrabban választott adományösszeg pedig az 1000 Ft. Jó hír, hogy a visszatérő adományozók aránya folyamatosan növekszik, akár 60% is lehet fél év után, a támogatók rendszeresen használják az új eszközt.

Az eseményen résztvevők élénk érdeklődést mutattak a termék iránt, biztos, hogy a jövőben egyre gyakrabban találkozhatunk majd adománygyűjtő totemekkel Magyarországon is. A délelőttöt ismét kvízjátékkal zártuk, amelynek érdekessége, hogy az első, majd a második helyezett is nagyvonalúan felajánlotta nyereményét a harmadik helyezettnek. Így a díj, egy NFC-képes adománykocka, a Siófoki Állatvédőkhöz került.

Szezonindító 1% workshop

Az év első, 1% szezonindító workshop néven meghirdetett eseményén több tucatnyi résztvevő volt kíváncsi arra, milyen változásokat érdemes figyelembe venni az idei szja 1% felajánláshoz fűződő kampányok tervezésekor. A civil szféra egyik kiemelkedő forrásteremtő lehetősége az adó 1% felajánlások megszerzése, de kiket és milyen kampánystratégiával lehet a leghatékonyabban mozgósítani? Többek között ezekre a kérdésekre kerestük a választ az MFA szakemberei bevonásával.

2022-ben már március 1-től elérhetővé tette a NAV az adóbevallás tervezeteket, a szokásosnál korábban mozgósítva így a potenciális adó 1% felajánlók bázisát. Czenki Péter civil 1% szakértő szerint ez az év is bizakodásra ad okot olyan tekintetben, hogy a bérnövekedésnek köszönhetően tovább emelkedik az 1% felajánlások összege. Előre bocsátva némi aggodalomra adhat okot a jövő évtől a 25 év alattiak szja mentessége, ami várhatóan csökkenést okoz eleve a rendelkezésre jogosultak számában.

Az egyik legtöbbször hangoztatott téma a Visszadó kérdése: tavaly még bizonytalan volt, vajon milyen irányban fogja befolyásolni az 1%-ról való rendelkezést. A jó hír, hogy egyrészt az adóvisszatérítés okán nem esnek el a civilek a felajánlásoktól, hiszen az 1% összegeket az állam a költségvetésből pótolja. Másrészt, az érintettek bizonyos hányadának érdeke, hogy aktívan foglalkozzon az adóbevallásával, így ők nagyobb eséllyel töltik ki az 1% nyilatkozatukat is.

A rendelkezési hajlandóság tekintetében az eseményen újra előkerült a 2019-es 1% kutatás mai napig aktuális eredménye. Eszerint a felajánlók 40%-a lojális ahhoz a szervezethez, amelynek a támogatója, további 22% pedig az adott tevékenységi körhöz ragaszkodik. A felajánlások összegének felhasználásáról való tájékoztatást a kutatásban megkérdezettek 61%-a fontosnak tartja. Érdekesség, hogy a válaszadók 57%-a akkor tölti ki a rendelkező nyilatkozatot, amikor átnézi, illetve jóváhagyja az adóbevallását.

A hatékony kampánystratégiák kapcsán ezúttal az új digitális csatornák adta lehetőségek kiaknázása volt a fő téma. A különböző közösségi média és videómegosztó csatornák egyre nagyobb teret engednek a potenciális felajánlók eléréséhez hirdetések, videó szpotok, és saját tartalomgyártás révén. A Facebook révén elérhető lehetséges felajánlók száma ma 5,9 millió fő, ugyanez a Youtube esetében 2,5 millió. Az utóbbi időben feltörekvő TikTok alkalmazás Magyarországon is egyre népszerűbb, a 35 év felettiek 19%-a rendelkezik ott profillal. Előnye, hogy a folyamatos profilozásnak köszönhetően szinten tartja az érdeklődést, az organikus tartalmak jobban terjednek, a hirdetési csomagok is előnyösebbek, mint például a Facebook esetében. Érdemes tehát számolni a TikTok adta lehetőségekkel, amikor újszerű kampánystratégiában gondolkozunk.

Adományozás a digitális térben – kutatás bemutató és kreatív módszerek

Az MFA eseményei sorában visszatérő program az aktuális kutatásunk eredményeinek bemutatása. Bár a pandémia okán 1 évvel későbbre halasztódott ez az előadás, a téma aktualitása nem változott. Nagy örömünkre szolgált, hogy a tetőfokára hágó hazai 4.-ik COVID hullám idején telt házzal tarthattuk meg a bemutatót, természetesen a járványhelyzettel kompatibilis, ahhoz igazított biztonsági feltételek mellett.

A 2020-ban megvalósított kutatási projekt keretében az online adományozás esélyeit, kitörési lehetőségeit mértük fel és megvizsgáltuk, hol, miként és kiket érdemes a civil adománygyűjtő kampányokkal célba venni ahhoz, hogy sikeres legyen a forrásteremtés a digitális csatornákon.

A Magyar Fundraising Akadémia november 24-i programjában a kutatás részletes elemzése mellett az Országos Mentőszolgálat kommunikációjáról és a Mentőalapítvány sikeres adománygyűjtési módszereiről is hallhattak a résztvevők.

Az Adományozás a digitális térben felmérés célja, hogy fényt derítsünk a felnőtt magyarok online adományozási hajlandóságára, szokásaira, egyáltalán mennyire ismert az online adományozás, és milyen attitűdök, érzések, esetleges félelmek kapcsolódnak hozzá. Az online kérdőívet 1390-en töltötték ki, a válaszadók közül 710-en voltak, akik az elmúlt 2 évben pénzadománnyal támogattak valamely szervezetet.

A kérdésre, hogy mennyire van hagyománya a családokban az adományozásnak, kiderült, hogy a válaszadók 52%-a eseti jelleggel adományoz, 1/3-a pedig rendszeresen támogat valamely szervezetet. Szintén közel felük egy bizonyos szervezetet támogat, 1/3 valamilyen felhívásra adományoz.

Kíváncsiak voltunk arra is, hogy vajon az adományozók utánanéznek-e az adott szervezetnek, mielőtt adományoznak. Nem becsülendő alá az internet hatalma, sőt! Összességében ugyanis a válaszadók két harmada felkeresi a weboldalt, mielőtt adományoz.

A felmérésben kitértünk arra a nem elhanyagolható tényezőre is, miszerint befolyásolta-e a pandémia az adakozási kedvet. Meglepő módon nem változott a támogatási hajlandóság, a megkérdezettek mintegy ötöde adományozott a COVID hatására, elsősorban rászorulók részére.

Ami az adományozás módját illeti, az online támogatási forma a lista végén kullog. Az adományozók csaknem fele a készpénzes módszert preferálja, átutalással harmaduk adományozott, míg csupán 8% tartja szimpatikusnak az online bankkártyás támogatást.

Természetesen megvizsgáltuk, mi állhat a távolságtartás hátterében. A válaszadók 87%-a egyszerűen nem tartja megbízhatónak az online támogatási formát. Legtöbben attól tartanak, hogy az adományuk nem jut el a támogatott szervezethez. Hogyan növelhető a bizalom? A nyilatkozók 46%-a az ismert és leellenőrizhető szervezeteknek adna szívesen, és szeretné, ha az adomány útja nyomon követhető volna.

Jó hír, hogy ezzel együtt a pénzt adományozók nyitottak az online adományozásra. A többség maga keresi fel azt az adományszervező oldalt, ahol szívesen eljuttatná a támogatását. Jellemző az is, hogy sokan a közösségi csatornák felhívására csatlakoznak egy-egy kampányhoz. Itt érdemes megemlíteni, hogy a felmérés alapján az adományozók 90%-a követi a Facebook, 78%- a pedig a Youtube oldalak bejegyzéseit.

Érdekesség, hogy a rendszeres online adományozásra nyitottak harmada havi pénzadományban gondolkodik, negyedük pedig negyedévente adományozna ilyen formában.

Cél: a társadalom bevonása az életmentésbe

A nap második előadásában Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője elárulta: nem kis energiabefektetéssel sikerült elérni, hogy az emberek előítéletek nélkül forduljanak a Mentőszolgálat tevékenysége felé. A proaktív, dinamikus kommunikáció, a reputáció növelése az elsődleges bizalomépítő módszer, amelynek köszönhetően ma már rengetegen gondolják úgy, hogy az életmentés társadalmi ügy. Erre példaként említette, hogy 2020-ban 1,2 millió mentést végeztek a bajtársak, 150 ezer COVID beteg ellátásában segítettek, és több mint 1 millió mintavételben vettek részt. Önkéntes közreműködők, diákok, közéleti szereplők, segítőkész cégek és magánszemélyek támogatása nélkül ez nem valósulhatott volna meg.

Online adománygyűjtés mint fenntartható befektetés

A hazai életmentést közvetetten is támogató Országos Mentőszolgálat Alapítvány évek óta fejleszti az adatbázis vezérelt online adománygyűjtés módszerét. Ez egy hosszútávú, fenntartható befektetés, amelynek célja az egész éves jelenlét, így a folyamatos kapcsolattartás a meglévő támogatókkal – állítja Vass Gábor, a Human Dialog kreatív vezetője.

Az e-mail marketing még a TOP 10-es szervezetek körében sem eléggé elterjedt, pedig a hatékonysága vitathatatlan: egy Facebook poszt elérésével szemben (4-10%), a hírlevél a támogatók 14-30%-ához is elér, ráadásul személyre szabható és pontosabb elemzést is biztosít. Az elköteleződés és az adatbázis növelésének céljából az OMSZA 2019 óta megduplázta az évente kiküldött online hírlevelek számát. Ennek egyik főpróbája a tavaly indított adventi adománygyűjtő kampány volt, amely egyszerre futott Facebookon és hírlevelek formájában is. Az eredmény magáért beszél: az adományozók 79%-a a hírlevél útján küldte el támogatását, a maradék 21% pedig a Facebook kampányok hatására adakozott.